Egy pillanatig nem volt kérdéses...
Egy pillanatig nem volt kérdéses...
Miután egy teljesen demotiváló City meccs lefújásakor már azt hittem, hogy itt mindennek vége, hogy ezeket nem lehet legyűrni, a liverpooli brigád ismét életre keltette bennem a hitet.
Nem először.
Vannak azok a könnyed nyári esték, amikor a barátokkal kiültök a családi ház hátsó kertjébe, tüzet raktok, és grillezni kezdtek. Tudjátok, hogy ez egy idilli pillanat, ahol a gondok eltörpülnek, a felgyülemlett stresszt a lágyan pattogó tűz űzi el, az egymás iránt érzett szeretet pedig könnyed dallamként szállítja az este ritmusát. Amikor néztem a mai meccset, valami ilyesmi volt bennem pontosan. Végtelen nyugalom, harmónia.
Elérkeztünk a BL 2018/19-es kiírásának negyeddöntőjéhez, annak is az első mérkőzéséhez, amit ma este az Anfielden fogunk játszani, ellenfelünk pedig a portugál bajnok, az FC Porto.
Nem úsztuk meg ezt a hétvégét se izzadt hónalj nélkül.
A megszokottaktól eltérően már ma pályára lépnek Hendersonék a PL-ben, így plusz egy nappal többet tudnak pihenni a Porto elleni BL negyeddöntő első mérkőzésére. Hat fordulóval a Premier League vége előtt csapatunk a Dél-Angliába a Southamptonhoz látogat. A mérkőzést este a St. Mary's-ben rendezik meg.
Szerintem kijelenthető így a 32. forduló után, hogy ebben a szezonban nem játszunk jó focit.
Végetért a válogatott szünet, ahonnan minden játékosunk épségben hazaért, ami a következő bajnokin a Tottenham ellen jól fog jönni. A Spursszel vasárnap délután az Anfielden fogunk megmérkőzni.
Újra összeültünk a szerkesztőséggel, és megvitattuk az aktualitásokat. Mit lehetett volna másképp? Kikre érdemes odafigyelni nyáron? És úgy ámblokk, lehet-e akkor is büszkeségre okunk, ha idén is kupa nélkül maradunk? A válogatott szünet alatt leginkább ezekre a kérdésekre keressük a választ, és biztatunk titeket egyben arra is, hogy osszátok meg velünk saját gondolataitokat a téma kapcsán.
A vasárnap egy szép nap volt...