A JÓ, A ROSSZ, ÉS A LOVREN

Mi jut eszedbe először, ha azt a nevet hallod: Dejan Lovren? Liverpool? Horvátország? A Dortmund elleni gólja? Az, amikor Londonban már a 30. percben lecserélték ősszel? Mi van, ha azt mondom neked, hogy egy olyan emberről van szó, akit az alábbi cikk elolvasása után legalább egy kicsit jobban kedvelni fogsz? Az életét szóló írás előtt szörnyen izgatott voltam, és szerettem volna a lehető legjobban bemutatni az embert nektek, akire az elmúlt hónapok során bármelyik horvát és vörös szurkoló büszkén gondolhat, egyben jöttem rá annak a végére: kettőnkben nem csupán az a közös, hogy Júliusi kölykök vagyunk, de mindketten képesek vagyunk a végsőkig harcolni valamiért, ami igazán fontos számunkra. Bízom benne, legalább annyira elnyeri a tetszéseteket, mint amekkora élvezettel ezeket a sorokat gépelem.

AMIKOR MINDEN MEGVÁLTOZOTT

Dejan Lovren 1989. Július 5-én született, Zenicában, mely akkoriban Jugoszlávia, ma Bosznia és Hercegovina területén található. Mindössze három éves volt, amikor a Boszniai háború kirobbanásának következtében családjával Németországba menekültek.

„Boldog voltam gyerekkoromban, tökéletesen beszéltem németül. Iskolába jártam, és egy kis klubban játszottam”- mesélte egy vele készített interjú során, később azonban papírok hiányában el kellett hagyniuk az országot, és visszatértek Horvátországba.

50 Kilóméterre Zágrábtól, Karlovacban kötöttek ki, Lovren számára pedig az iskolai évek – lévén a horvát nyelvet addigi élete során alig használta, nehezebben teltek. Fiatalabb testvérével, Davorral nőtt fel, aki egyébként szintén futballista, posztját tekintve leginkább bal szélső támadó, idén ünnepli majd 20. születésnapját a Fortuna Düsseldorf játékosaként. Dejan karriere helyi csapatoknál kezdődött, mígnem 2004-ben, 15 évesen Horvátország egyik legnagyobb klubja, a GNK Dinamo Zagreb le nem igazolta. Lépcsőről lépcsőre lépkedve jutott el odáig két évre kölcsönadva egy kisebb klubhoz, hogy 2010-ben légiósnak állhasson, az Olympique Lyon 8 millió euróért szerződtette.

SZERELMÜNK LAPJAI

Mindannyian egy kicsit irigykedünk és csodálva tekintünk azon szerelmes párokra, akik kamaszkoruk óta egy párt alkotnak, és az „első nagy szerelem” bűvöletében élnek még mindig. Dejan és Anita mindössze 16 évesek voltak, amikor beleszerettek a másikba, az évek alatt pedig nem csak egymást ismerték meg egyre inkább, de kapcsolatuk is egyre szilárdabb lett. Nyolc éve alkottak boldog párt, amikor úgy érezték, itt az idő kimondani a boldogító igent, és 2013-ban összeházasodtak.

Három évet ugrunk előre az időben, Lovren ekkoriban már a Liverpool játékosa volt, Anita pedig nem csak feleség, de családanya is. Azt gondolnánk, innen már nem történhet semmi baj, az ember élete sínen van. Vagy mégsem? Anita 2016 végére barátai elmondása szerint kiábrándult az angliai életből, így egy régi barátjával, Dario Torbiccal kezdett beszélgetni, akit szintén 16 éves kora óta ismert. A beszélgetést flörtölés, azt hamarosan találkozó követte, első ízben Zágrábban, utána egy liverpooli hotelben. A románc már csak azért is furcsa volt, mert Dario cseppet sem volt sikeres férfinak nevezhető Lovrenhez képest, ennek ellenére 2017-ben Anita elköltözött otthonról, és pletykák szerint egy válásokra szakosodott ügyvédet is felkeresett, a férfinek pedig megígérte, hogy Zágrábban kezd új életet vele.

Amikor Lovren rájött, hogy kapcsolatukban megjelent egy harmadik személy is, érthető módon érzékenyen érintették a történtek. „A nyomás annyira intenzív lett rajta, hogy mentálisan is kezdett nehezebb lenni neki”- mesélte el egy ismerőse, amin túl a büszkesége is sérült játékosunknak. Az eset kapcsán a részletekre jobban figyelők észrevehették, hogy egy idegenbeli túra alkalmával Lovren a jegygyűrűjét sem viselte.

Anita végül úgy döntött elhagyja szeretőjét, és visszatér családjához, ahol egy mindig hűséges férj, és két gyerek várta. Tavaly februárban Instagramján a következő aláírással osztott meg egy képet: „Te vagy az egyetlen, akit akarok… életem végéig.” – nem sokkal később Lovren is hasonló módon tett, melyben leírta: „A ti támogatásotoknak köszönhetően tudok túllendülni a nehéz időkön.”

AKIT KEVESEN ISMERNEK

De milyen ember tulajdonképpen Dejan Lovren? Ki van a mez mögött, és mit lehet tudni róla? Erősségeit tekintve mindenképp érdemes megemlíteni a kapcsolatai felé mutatott lojalitását. Kimondottan érzelmes típus, továbbá együtt érző és meggyőző személyiséggel rendelkezik. Lévén tökéletes ember nem létezik, gyengeségei neki is vannak. Időnként rosszkedvű, pesszimista lehet, de előfordulhat az is, hogy bizonytalan, vagy gyanakvó.

Kedveli a művészetet, az otthoni hobbikat, a víz közelében pihenni, szeretteinek segíteni, vagy épp egy jót enni a barátaival. Nem szereti az idegeneket, édesanyja kritikáját, és azt, ha a magánéletében kutakodnak. Ha tehát röviden, egy mondatban kéne válaszolnunk rá, milyen ember lehet a hétköznapokban, leginkább egy introvertált, családorientált személyt láthatunk magunk előtt ezekhez mért mély érzelmekkel.

EGY TÁSKÁNYI RUHA, SEMMI MÁS

Amikor azt írtuk fontos számára a család, cseppet sem vicceltünk. A legtöbben talán sztárügynököket és marketingszakembereket alkalmaznak karrierjük fényesre csiszolásának érdekében, az ő ügyeit viszont már Liverpoolba igazolásakor is édesapja, Sasa intézte, aki azóta is fia ügynökeként dolgozik. Silva, a büszke édesanya karriere kezdete óta töretlenül támogatja fiát, és elmondása szerint kapcsolatuk olyan, mintha szinte legjobb barátok lennének. Gyerekként azonban, ahogyan írtuk, minden sokkal kilátástalanabbnak tűnt a Boszniai Háború miatt. Dejan és szülei mindent maguk mögött hagytak – az üzletüket, a barátaikat, a jól megszokott mindennapi életüket, mindössze egy táskányi ruhát vittek magukkal mielőtt egy 17 órás útra keltek Boszniából.

„Bárcsak elmagyarázhatnék mindent, ami történt. Ezernyi történetet hallasz, de senki sem tudja a valódi igazságot. Megtörtént, és aznap éjszaka mindent megváltoztatott – háború három különböző kultúra között (katolikus horvátok, Ortodox szerbek, Muszlim bosnyákok). Emlékszem rá, amikor a szirénák megszólaltak. Nagyon megijedtem, mert azt gondoltam, hogy bombázni fognak, vagy valami történni fog most.”

ZÁGRÁBTÓL LIVERPOOLIG

Mire Franciaországba szerződött, már háromszoros horvát bajnoknak és egyszeres horvát kupagyőztesnek mondhatta magát a kétéves kölcsönjátékával egybekötve is. Lyonban lehúzott három éve alatt egy Francia Kupagyőzelemmel gazdagodott 2012-ben, innen került Southamptonba 2013-ban. A szenteknél töltött egy éve kiválóan sikerült, szeptemberben például az ő fejese vetett véget a bajnoki veretlenségünknek, és míg csapatunk a mai napig szívszorító módon bukta el a bajnoki címet az utolsó fordulókban, a szentek a nyolcadik helyen végeztek, aminél csupán az Everton szerepelt jobban, ha a kiscsapatok rangsorát tekintjük. Brendan Rodgerst végül meggyőzte teljesítménye, és akkori egészen magas, 20 millió fontos összegért leigazoltuk, ami számára is kicsit hihetetlen volt. Első mérkőzésén épp egykori kenyéradója ellen debütált az Anfielden, 2-1-es győzelemmel, karrierjével kapcsolatban pedig további érdekesség, hogy a jelenlegi rendelkezésre álló adatok alapján ő ellenük lépett pályára klubunk színeiben a legtöbbször. Összesen 152-szer húzhatta már magára a világ legszebb mezét, és bár nem sűrűn talált a kapuba, a Dortmund elleni győztes fejesgólját soha nem fogjuk elfelejteni az évtized legnagyobb fordításán.

NEMZETI HULLÁMVASÚT HORVÁT MÓDRA

15 évesen az U17-es, 16 évesen az U19-es, 17 évesen az U21-es válogatottban mutatkozott be, megelőzve ezzel a korát, 2009. Október 8-án pedig élete egyik legfontosabb napján a felnőtteknél is magára húzhatta a címeres mezt egy Katarral játszott összecsapáson, csereként beállva, 20 esztendősen. Akkori mestere, Slaven Bilic az utolsó pillanatig kivárt sérülésével kapcsolatban, végül azonban kénytelen volt otthon hagyni védőjét, aki így lemaradt a 2012-es Európa Bajnokságról. Két évvel később már ott lehetett Brazíliában, és bár mindegyik találkozót végigjátszotta, a csoportkörön túl nem sikerült jutniuk.

2016-ban Magyarország ellen játszottak a horvátok felkészülési meccset, melyet követően Lovren jelezte az akkori szövetségi kapitánynak: ha nem tudja biztosítani azt, hogy kezdő lehet nyáron Franciaországban, köszöni, nem kér belőle. Cacic határozott választ adott, és kirúgta a válogatottból. Érdekesség, hogy ezt az időt Lovren a házassága megmentésére fordította, és egy a korábbiakban beígért két hetes nyaralásra vitte Anitát mindent megtéve annak érdekében, hogy szerelmük ismét régi fényében tündökölhessen a krízisből kilábalva.

A POKOL LEGMÉLYÉN

Itt álljunk is meg egy pillanatra, és menjünk vissza egy kicsit az időben. 2017. Október 22-én A Wembleyben Tottenham – Liverpool rangadót rendeztek, aminek a tétje már akkor is a jövő évi Bajnokok Ligája szereplésre koncentrálódott. Tulajdonképpen tavaly nem sok rossz mérkőzésünk volt, de ez pont beleesett ebbe a párba, Dejan pedig élete egyik legrosszabb napját fogta ki. Előbb a negyedik percben bambult el érthetetlen módon és kaptunk gólt a hibájából, majd nem egész tíz perccel később egy látszólag teljesen egyszerű labdának szaladt alá szörnyű módon, mire pedig a védelmünk észbe kapott, már 2-0 állt az eredményjelzőn. A horvát a továbbiakban sem mutatta annak jelét, hogy összeszedte volna magát, így még az első félidő 30. percében lecserélte Klopp, a helyére pedig Chamberlaint küldte be.

Noha a sajtótájékoztatón a 4-1-es vereséget követően a mester taktikai okokra hivatkozott, se a teremben ülő újságírók, se a nyilatkozatot néző szurkolók nem voltak annyira hülyék, hogy ne legyen nyilvánvaló nekik: a horvát védő karriere legmélyebb pontjára érkezett. Nem volt elég számára a teljes megalázottság, néhány, a felelőtlen kisebbséget képviselő szurkoló halálos fenyegetéseket küldött neki, a többség azonban, bizonyítva a klub legerőteljesebb globális üzenetét, mely szerint „You’ll Never Walk Alone”, a hónap végi voksoláson megszavazta a hónap játékosának. Többek között ezért is van egy olyan szellemisége a klubnak, ami egyszeri és utánozhatatlan, mi több, megvásárolhatatlan.

„SOHA NE HAGYJON EL BENNETEKET A REMÉNY”

Innen indul az a folyamat, ami az ő újjászületését mutatja be. Kevesen fogadtak volna arra, hogy újra látjuk a kezdőben, a kemény munka azonban ismét kifizetődött. A kép persze ennél megint összetettebb, például sokat segített Van Dijk érkezése, akivel láthatóan a kémia is jobban él, mint Skrtellel, vagy Matippal, és tavaszra az egyik legstabilabb védelem lett a mienk Robertsonnal és Trenttel a szélen. Gyakorlatilag a Róma elleni két bakijától eltekintve így hirtelen nem emlékszek olyan hibára, ami után a fejünket fogtuk volna. Kijevben ugyan elképesztően csalódott voltam, és összetörve álltam a kivetítő előtt, mintha tragédia történt volna, mégis, ha csak hősünk történetét nézem, ott indult el valami benne, és törte végérvényesen darabokra az októberi meccs emlékét azt kiáltva: „itt vagyok, visszatértem!”

Furcsa egy elbukott Bajnokok Ligája döntő kapcsán visszatérésről beszélni, de ha nincs Robertson mentése, akkor övé a finálé szerelése, és a legszebb az volt benne, hogy úgy csinálta, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mindezt akkor, amikor már csak egyetlen tétje volt a mérkőzésnek: megússzuk hárommal, vagy négy, esetleg öt lesz a vége? Vajon mennyire kell fejben ott lenni, és égni a bizonyítási vágytól, hogy bemutassatok két ilyen szerelést? Hányan vágnának ki egy sprintet 1-3-nál azzal a tudattal, hogy van még öt perc, de esély szinte semmi?

Úgy gondolom azért volt rendkívül fontos ez a teljesítmény, mert joggal érezhették úgy a srácok, hogy a három bekapott gól ellenére mindent megtettek hátul, és büszkék lehettek magukra. Így indult el a világbajnokságra, és folytatta ott, ahol elkezdte Kijevben.

A VILÁG LEGJOBBJAIVAL FARKASSZEMET NÉZVE

Nigéria ellen már alapvetően jó teljesítményt nyújtott, még ha túl sok dolga nem is akadt. Az Argentinok ellen egyértelműen az volt a kérdés, ki végezhet a csoport első helyén. A horvátok talán a világbajnokság alatt ezen a meccsen futballoztak a szó szoros értelmében a legjobban, Lovrennek pedig a világ egyik legjobb játékosát kellett hatástalanítania társaival, ami maradéktalanul is sikerült. Ekkor érezhettük először azt, hogy a fiúval továbbra is minden rendben, amin az a tény sem változtatott, hogy az utolsó meccsen az izlandiak róla kaptak tizenegyest. Bogdán Ádi mesélt egy interjúban arról az önbizalomról, ami Lovrent jellemzi alapvetően, akár egy rosszabb meccs után is, amire a legjobb példa a nyolcad, negyeddöntő volt. Majd elérkezett az angolok elleni elődöntő. Cristiano Ronaldo, Gareth Bale és Lionel Messi után ezúttal Harry Kannel farkasszemet nézve. Innen is van egy kedvenc jelenetem, amikor egy tökéletesen érkező labdát kanalazott ki Anglia ügyeletes kiskedvence elől gólhelyzetben.

Nem fért bele a hiba, itt egyszerűen nem, több millió honfitársad nem hagyhatod cserben, főleg nem, ha ilyen kemény meccsek árán juthatsz el egy világbajnoki döntőbe. De eljutottak, összetörték minden angol álmát, amiben elévülhetetlen szerepe volt neki is. A végső siker azonban ismét elmaradt, a harmadik döntőjét vesztette el zsinórban a fiú. Mégis nyert, pontosabban visszakapott valamit, amit ismét rajta múlik, mennyire tud megbecsülni: milliónyi vörös szívét, aki alig várja, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta, ezúttal már végül sikert aratva véglegesen is.

SEMMI SEM OLYAN EGYSZERŰ, MINT AMILYENNEK ELSŐRE TŰNIK

Este kezdtem, és mindjárt világosodik mögöttem, de csak eljutottam oda, ahova, és amiről nagyon szerettem volna írni végső soron. Egy kicsit kezdek fáradni, így ha esetleg nem tudom olyan jól megfogni, mint szeretném, elnézést. Szóval itt ez a nyilatkozat, amiben azt állította, hogy jelenleg a világ egyik legjobb védője, és ezt ideje elismerniük az embereknek. A médiumok ráugrottak, mert megosztottságot generált, miközben alapvető kérdéseket felejtettek el feltenni nem csak a követőiknek, de önmaguknak is.

Én, amikor elolvastam ezt a nyilatkozatot, azon kezdtem gondolkozni, vajon miből tevődik össze, miért mondhatta ezt, és mi a célja vele? És bár tökéletes válaszok nincsenek, csak egyéni vélemények, véleményem szerint semmi probléma nincsen azzal, amit mondott. Az, hogy miből tevődik össze, az elég egyértelmű: az elmúlt 9 hónapból, minden részletével együtt. Miért mondhatta? Mert büszke arra, ahova eljutottak a válogatottal, hogy Kijevben is jól teljesített. Mi a célja vele? Jelezni, hogy teljes mértékben rendben van minden tekintetben. Azt kell látni, hogy az emberek nem dobnak be csak úgy ilyen interjúkat az asztal közepére, és minden mondatnak megvan a maga története, karaktere. Miközben az emberek többsége csak egy nyilatkozatot lát, elfelejt belegondolni, hogy az egész talán nem is olyan egyszerű, mint elsőre tűnik.

Megtisztelő figyelmeteket ezúton köszönöm, találkozunk legközelebb.