Egy kicsit mindenki magába roskadva bámul maga elé, és azt kérdezi, miért nem tudtuk megnyerni ezt a meccset. Hiszen megvolt a vezetés, már nem sok volt hátra, ráadásul az egész meccs ikonikus pillanata lehetett volna, ahogyan az 50. Premier League gólját szerző Milner hőssé válik. Aztán mégsem így lett, az ifjú Gomez pillanatnyi rövidzárlatát kihasználva Lacazette a kapuba lőtt. Idegesnek kéne lennem, vagy csalódottnak? Nem vagyok az, és el is mondom neked miért.

Először is ez egy teljesen kiélezett meccs volt, amin bármilyen eredmény előfordulhatott volna. Egy két évvel ezelőtti védelem vélhetően tükörsimán kap három gólt, és viszont látásra. Egy tavalyi védelem hármat kapott egy hasonló meccsen. Furcsa lenne a fejlődés jeleként beállítani, hogy most csak egyet, és ez milyen szuper, de szerintem katasztrófaként tekinteni erre a döntetlenre túlzó lenne. Ami felbosszantott, hogy a hivatalos oldalon egyből megjelentek azok az emberek, akik csak egy ilyen botlásra vártak. Utálom ezt az embertípust, mert ilyenkor a Klopp féle szimpatikus lúzer kártyát húzzák elő, és rakják fel a csapatot egy olyan polcra, ami teljesen jogtalan. Tavaly, amikor Kijevből jöttünk haza, Petivel arról beszélgettünk az egész döntő komikusságán kínunkban nevetve, hogy egy átlag ember mennyire nem lát bele a futball egy-egy eredményébe, annak a realitásába, a belepakolt munka mennyiségébe, csak stílszerűen egy következő meccset lát, mintha fifázna a haverjával. Így, míg jelen helyzetben a legtöbben  azért elégedetlenkedhetnek, mert nem sikerült megtartani a vezetést, jusson eszünkbe Klopp korábbi nyilatkozata: a helyzetünk olyan, mint Rockynak Ivan Dragoval szemben.

A mai meccsen két olyan fiatal srác kezdett, akik hétről hétre a legmagasabb szinten fejlődnek és keresik azokat az elemeket a játékukban, ahol még sokat kell tanulniuk. Teszik mindezt az esetek döntő többségében kiválóan, és csúsznak be olykor olyan bakik, amik koruknál fogva annak ellenére is a tanulási folyamat részét képzik, hogy ez Liverpool 2018-ban, és épp a bajnoki címért csatázik. És itt jön ki Klopp zsenialitása ismét, hogy megmeri adni nekik a lehetőséget, hisz bennük. Ahogyan kiváló játékos vált Robertsonból, úgy belőlük is az fog. Mondtam a Drago - Rocky párhuzamot, amire csak ezen a poszton mondanék két nevet. Trent - Kyle Walker, Gomez - Laporte. Érezzük a különbséget tapasztalatban és tudásban?

A meccs után hívták fel a figyelmem rá, hogy Mourinhoék kivételével mindenkivel játszottunk a Top hatból, nekem csak annyi esett le, hogy veretlenek vagyunk, még mindig. Szerintem büszkék lehetünk a srácokra, ha előzetesen azt mondják, hogy ennyi idő elteltével sem találunk legyőzőre, széles mosollyal az arcomon írom alá a papírt.

A ziccereket ettől függetlenül illene berúgni. Az első félidő végén, ha nem is vártam, de számítottam volna egy hazai gólra, mert teljes mértékben megérdemeltük volna. Annak ellenére, hogy elvettek egy szabályos gólt tőlünk, többet is szerezhettünk volna, és a bajnokság eddigi periódusát tekintve gyermekbetegségként jön ki, hogy nem tudjuk hatékonyan értékesíteni stabilan a helyzeteinket, ezek pedig a legnagyobb csapatok ellen pontokba kerülhetnek. Ha a saját árnyékunkon is túl tudnánk nőni, akkor ilyenkor azonnal büntetnénk.

Fabinhoval kapcsolatban azért nem lengetném az ostort és csapnék oda a hátára, mert élete első igazán komoly meccsét játszotta végig a ligakupa óta. Tökös döntés volt a kezdőbe jelölni, az elmúlt két meccs tapasztalata erre volt elég, biztos vagyok benne, hogy ebből is rengeteget fog tanulni.

Ha a mai meccsen az Arsenal vezetést szerez és a végén egyenlítünk, mosolyogva nyugtázzuk a Londonban szerzett pontocskánk. Így talán egy kicsit keserűbben hat az eredmény, de nem szabad elfelejteni, hogy a bajnoki címet nem holnap, hanem tavasszal adják át. És bár pokoli kemény menet lesz, végül Rocky diadalt arat, csak azért is.