"...Xabi Alonso kétségtelenül egy világklasszis játékos. Kíváncsi lennék rá, hogy a Real Madridnál mit gondolnak arról, hogy jó ötlet volt-e anno elengedni őt..." - Jürgen Klopp

Xabier Alonso Olano napra pontosan 37 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Tolosa városában, Baszkföldön. A futball, mint pályaválasztás, talán nem véletlen az ő esetében, hiszen apja Miguel Ángel 'Periko' Alonso is profi futballista volt, spanyol válogatott, aki karrierje legszebb éveit a Real Sociedadban, majd a Barcelonában töltötte. A kis Xabi születésekor apja még a baszk csapatnál rúgta a bőrt, majd '82-ben csatlakozott a katalánokhoz, így fia első hat évében Barcelona városában cseperedett fel, míg az apuka a Barcelona után a szintén ebben a térségben található Sabadellben is játszott 1988-ig. Periko játékos-pályafutása ebben az évben véget is ért, és azonnal menedzseri ösvényre lépett, ami a hazavezető utat jelentette Baszkföldre, és egyben Xabi Alonso futball iránti szenvedélyének kezdete és egy új barátság kibontakozása is ezzel a váltással köthető össze.

"...Ő szabja meg a csapat tempóját, ez olyasmi, amit csak a hozzá hasonló kvalitású középpályások tudnak. Szerintem nem sok mindent tudnék Xabinak tanítani..." - Pep Guardiola

Xabi San Sebastiánban köteleződött el a labdarúgás szenvedélye mellett. Rengeteget focizott az ikonikus Playa de la Conchán, ami egy kagyló formájú öbölhöz tartozó strand és partszakasz az ország északi részén. Itt ismerte meg a nála pár hónappal fiatalabb Mikel Artetát, aki jelenleg a bajnoki rivális Manchester City asszisztenseként dolgozik. A hamar barátságot kötő fiatalok sokat álmodoztak arról, hogy egy nap együtt játszanak majd a Real Sociedadban. Évekig küzdöttek a helyi ifjúsági egyesület, az Antiguoko színeiben, ahol a játékosmegfigyelők noteszeibe is felkerült a nevük, mint két kivételes képességű labdarúgóé. Nem volt csoda, hogy könnyen sikerült továbblépniük, azonban útjaik elváltak az ifjúsági évek után: Xabi Alonso a terveknek megfelelően valóban a Sociedad kötelékébe került, és bontakoztathatta ki ragyogó tudását, Arteta viszont Katalónia felé vette az irányt, és a Barcelona akadémiáján pallérozódott. Bár valószínűleg Alonso tudása már fiatalon is magasabb volt Artetáénál, éles különbség, hogy míg Arteta az Everton, vagy az Arsenal kötelékében lett elismert végül, és spanyol válogatottság nélkül(!) zárta karrierjét, addig Alonso a Liverpool mellett a Bayern München vagy a Real Madrid kulcsembere is volt, EB- és VB-győztes, összesen 114-szer húzhatta fel a nemzeti mezt. Talán ha Arteta nem a Barcelonához kerül (ahol végül sosem játszhatott a felnőtt csapatban), hanem Xabival együtt próbál egy kisebb közegből magasabbra jutni, több is lehetett volna a pályafutásában...

"...A Barcelona játékosai vagy huszonötször passzolgatnak körbe, míg gólhelyzetet tudnak teremteni, míg Xabi Alonso megoldja ugyanezt egyetlen passzal..." - Roberto Mancini

A Sociedad ificsapatában hamar megmászta a ranglétrát, így nem sokkal 18. születésnapja után, 1999 decemberében debütált egy Király-kupa találkozón a Logroñés ellen. Több mérkőzés nem jutott az ifjoncnak ebben a szezonban, Xabinak azonban égető szüksége volt a rendszeres játéklehetőségre. Így Javier Clemente a következő nyáron az akkor még kiscsapatnak számító, a Real Madridot épp az imént kifiléző Eibarhoz irányította a középpályást. Csakhogy míg ő pallérozódott a baszk törpénél, a baszk óriás haldoklott - a január a tabella alján köszöntötte a Sociedadot, amely Clemente után Alonso apja irányítása alatt is volt két hónapig, de Xabit már Toshack invitálta vissza az első csapathoz. A walesi menedzsernek tetszett a fiatal játékos hozzáállása, aki közölte edzőjével, hogy egyáltalán nem tart a felelősségtől. Így aztán a kapitányi karszalag is rákerült. 19 évesen. Nem meglepő módon, ha egy későbbi legenda pelyhedző állal berúgja a baszk kocsmaajtót, akkor a röviditalok és a hamutálak egyből jó helyre kezdenek kerülni a helyi kimérőben. Talán nem meglepetés: a csapat megúszta a kiesést, a 14. helyen zárva az idényt. Toshacknak óriási szerepe volt abban, hogy Alonso fiatalon csillogtathassa a képességeit, az edzéseken is kiemelt figyelmet fordított a labdakezelésére. A következő szezon is a stabil középmezőny maradt a csapatnak, és ekkor még senki sem hitte volna, hogy az azt követő idényben egy jóval magasabb polcra kerülhet Alonsóval a főszerepben a Sociedad.

"...Biztos vagyok benne, hogy miután szögre akasztja a stopliját, remek menedzser válik belőle. Játékosként Guardiolára emlékeztet: már a pályán is úgy viselkedik, mint egy edző." - José Mourinho

2002-03 ugyanis a klub történetének egyik legjobb szezonja volt. Az idény végén a csapat a második helyen zárta a szezont, mindössze kettő pont hátrányban a Real Madrid mögött, történetük legtöbb bajnoki pontját összekaparva, a jó helyezés pedig az ezüstérem mellett BL-szereplést is jelentett. Xabi megkapta a legjobb spanyol játékosnak járó díjat a Don Balóntól (még mindig csak 21 évesen), összesen pedig 12 gólt szerzett minden sorozatot figyelembe véve. A jó teljesítmény nem kerülhette el a szövetségi kapitány figyelmét sem, a nemzeti színekben való debütálás 2003 áprilisában érte őt, Sáez irányítása alatt, egy 4-0-s barátságos meccsen Ecuador ellen. A 2003-04-es idény elég felemásra sikeredett. Bár Xabi egyénileg ezúttal is kimagasló volt, a csapat nem bírta a kettős terhelést, és bár csoportjukon átvergődtek a BL-ben, a Lyon lerendezte őket, a bajnokságban pedig visszazuhantak a 15. helyre. Mindenki érezhette, és talán Alonso is tisztában volt vele, hogy megérett az idő a váltásra. A 2004-es EB-n még nem számított alapembernek, de a háromból két csoportmeccsen is szerepelt, a portugálok ellenin végig a pályán volt. Bár önmagában csalódást keltő, hogy a spanyolok kiestek a csoportból, meg kell jegyezni, hogy az 'A' jelű csoport első helyén a későbbi ezüstérmes szomszédok, második helyén meg a győztes Görögország volt. Az EB után a fókusz az átigazolási piacon volt, ahol bár már akkor is próbálkozott megszerzésével a Real Madrid, a spanyol középpályás végül Liverpoolban kötött ki 10,7 millió fontért, ahol vele és a szintén frissen érkező Benítezzel (na meg Luis Garcíával) egy új korszak vette kezdetét.

"...Alonso nagyságával már az első közös edzés után tisztában voltam, 2004 augusztusában. Ő volt a legjobb középső középpályás, akivel valaha együtt játszottam. Ha egyszer én lehetek a Liverpool menedzsere, tudom hogy kit fogadnék szívesen a jobbkezemnek: Xabi Alonsót vagy Jamie Carraghert..." - Steven Gerrard

Benítez megérkezett, zsákjában pedig egy teljes spanyolajkú armada volt, melynek koronagyémántja Xabi Alonso volt. Mellette a fent említett Luís Garcián kívül érkezett még Josemi a Málagától, Antonio Núñez az Owen-ügylet részeként a Real Madridból, a két kiegészítőembert pedig követte 2005 januárjában még két játékos. Egyikük az argentin Pellegrino (aki még Valenciában dolgozott együtt Benítezzel), aki nem hagyott mély nyomokat, egy félszezon után távozott is a klub történetének első argentin játékosa, aki jelenleg a Barcelonát legyőző, és az Atléticótól pontot rabló Leganés vezetőedzője. A másik érkező spanyol, és egy hangyányit hangsúlyosabb volt Pellegrinónál - Fernando Morientes a Real Madridtól. Ennek ellenére az ősz nem indult olyan fényesen, Xabi is egy végül vesztes meccsen mutatkozott be a Bolton ellen 2004. augusztus 29-én. A spanyol itt is rögtön meghatározó játékosává vált együttesének, emblematikus mérkőzése erről az őszről a Fulham elleni bajnoki volt. A Pool 2-0-ra égett a szünetben, Benítez becserélte Alonsót, és vezetésével feltámadás, és 4-2-es győzelem lett a mérkőzés vége. Másik emlékezetes őszi meccsén szerezte meg első gólját hazai közönség előtt, amikor az Arsenal ellen Gerrard gólpasszából kapáslövésből lőtt óriási gólt Jens Lehmann kapujába. Ezzel a találkozóval kezdődött némi éledezés a csapat részéről, a következő hét PL-meccsen csupán egy vereség jött össze (igaz, az a városi rivális Everton ellen), és a BL-ben is nagy nehezen összejött a továbbjutás. Ezt a pozitív időszakot árnyalta be az újév, és a Chelsea elleni vereség, különösen Xabi Alonso számára indult keserűen 2005.

"...A passzmester. Senki sem tudja úgy megjátszani a labdát, mint ő. Emlékszem a debütálására az Anfielden, nagyjából 39 percig tartott, míg végül elrontott egy átadást. Hihetetlen játékos..." - John Arne Riise

Az első félidő közepén következett be a baj. Frank Lampard szerelése nyomán Xabi Alonso bokája eltörött, a meccset pedig a később a Liverpoolban is megforduló Joe Cole döntötte el a 80. percben a Chelsea javára. A spanyol középpályásra 3 gyötrelmes hónap várt, ami borzasztó lehetett mentálisan is, egy fiatal játékos első szezonjában egy új országban. A visszatérésre egészen áprilisig kellett várni, a Juventus elleni negyeddöntő első mérkőzésén került vissza a meccskeretbe, de végül nem lépett pályára. Ekkor a hangsúly már egyértelműen a BL-szereplésen volt, a bajnokság másodlagossá vált (a Ligakupa addigra pedig már egy ezüstéremmel véget ért). Az odavágó 2-1-es Pool győzelmet hozott, a 0-0-s döntetlennel záródó visszavágót pedig már Xabi is a pályán tölthette kezdőként. Ahogy a Crystal Palace elleni vereségen kívül a hátralévő összes találkozón kezdőként szerepelt, így a Liverpool történetének egyik legnagyobb meccsén, a 3-3-as BL-döntőn is, ahol az ő nevéhez fűződik az egyenlítést jelentő találat is. Első idényében tehát összejött a BL-trófea, amelyet a jelenkor csapata is megcélzott, és szerintem csak idő kérdése, hogy mikor szerzi meg a címet Klopp legénysége is.

"...A 2007-es BL-döntő előtt Portugáliában voltunk, és gokartozni mentünk. Miután körbeértünk, én bementem a boxutcába, ahogy ugyebár meg kellene állnod. Tudtam is, hogy fékeznem kell, de a fékek nem fogtak... láttam magam előtt Alonsót és Kuytöt, és átgondoltam, hogy melyikük is az értékesebb. Szóval végül Kuytnek ütköztem..." - Peter Crouch

A következő szezon szintén egy sikerrel zárult egy 3-3-as döntetlent követő találkozón, bár ez nem a BL-ben esett meg, "csupán" a szintén komoly presztízsű FA-kupában. A Liverpool harmadik lett a bajnokságban, a BL-ben viszont a Benfica jelentette a végállomást a kieséses szakaszban. Xabit végre elkerülték a sérülések tavaszig, és rekordmennyiségű, szám szerint 53 mérkőzésen szerepelt a Liverpoolban. Nem mondhatni, hogy gólgazdag idényt zárt, bár amikor betalált, a csapat megnyerte a mérkőzést. Így volt ez a Sunderland, a West Ham és az Aston Villa elleni meccseken, illetve a különleges Luton elleni találkozón. Hogy miért pont a legkisebb ellenfél elleni a speciális? Hát, egyrészt a fordulatok okán (5-3 lett a vége, de 3-1-re még a Luton vezetett), másrészt Xabi két óriási gólja miatt, amelyből az egyiket a félpályán túlról szerezte. A menetelés végén a West Ham csapatán vezetett az út a serlegig, előtte pedig a Portsmouth elleni bajnoki zárókör volt az utolsó találkozó - ahol Alonso megsérült, újra a bokájával dőlt ki. Ennek ellenére elvállalta a kupadöntőt, amelyet sérülésével küzdve egészen a 67. percig bírt (Kromkamp váltotta), és büntetőkkel végül Liverpoolba került az FA-kupa. Következett a VB, ahol megszerezte első gólját a válogatottban Ukrajna ellen, ám az ezüstérmes franciák rögtön kiejtették a spanyolokat a legjobb 16 között. 

"...Mindig azt mondta nekem, hogy nyugodjak meg, és használjam az eszem. Nem mindig sikerült..." - Jamie Carragher

A következő szezonok már nem voltak olyan fényesek, mint az azt megelőzőek. Xabi 2006 szeptemberében lőtt egy az eddigieknél is nagyobb gólt a Newcastle-nek, De ebben a szezonban ő is halványabb volt némileg, Benítez azonban kitartott mellette, a helye biztos volt a csapatban, amikor egészséges volt, 51 találkozón szerepelt, a csapat azonban sajnos elbukta a BL-döntőt, a Milan visszavágott a két évvel ezelőttiekért. A 2007-08-as idényben duplázni tudott szeptemberben a Derby ellen, majd a következő bajnokin összeszedett egy sérülést a Portsmouth ellen, amiből aztán hat hét kihagyás lett, az októberi Arsenal elleni visszatérésből pedig újabb közel két hónap kényszerpihenő. Aztán decembertől már ismét szerves része volt a csapatának, de a bajnoki negyedik hely és a BL-elődöntő elég csekély szereplésnek számított. A 2008-as EB-n szórványosan kapott lehetőséget, legtöbbször csereként, de például a görögök elleni csoportmeccsen a csapatkapitányi karszalag is rajta feszült. A döntőben a 63. percben állhatott be a németek ellen, és válhatott EB-győztessé. Utolsó liverpooli szezonjában - bár a csapat újfent trófea nélkül zárta az idényt - remekül szerepelt, 47 találkozón jutott szóhoz, legfontosabb gólját pedig a Stamford Bridge-en szerezte ebben az idényben, amellyel véget vetett a kékek hosszas hazai veretlenségének. Ebben a szezonban betalált még a Blackburn, a Newcastle és a Hull City kapujába a bajnokságban, és a teljes idényben összesen hat játékost szórtak ki róla. A Liverpool és Xabi Alonso frigye 2009 nyarán ért véget, amikor is a madridi nagybevásárlás részeként 30 millió fontot szurkolt le érte Florentino Pérez.

"...Xabi Alonso öt évet töltött Liverpoolban és Madridban is. Mindig is világklasszis volt, és ezt bizonyította a Bayernnél is..." - Jupp Heynckes

A Real Madriddal egyszer-egyszer nyert bajnokságot és BL-t, kétszer Király-kupát és egyszer Spanyol Szuperkupát, a 2011-12-es szezonban a spanyol bajnokság legjobb középpályásának választották. 2010-ben világbajnok lett, 2012-ben pedig begyűjtötte második EB-címét is. A 2010-es években rendre beválasztották az idény különböző csapataiba a FIFPronál, 2011-ben és 2012-ben az első csapatba. 2014-ben eligazolt a Bayern Münchenhez, ahol háromszor gyűjtötte be a bajnoki trófeát, egyszer-egyszer pedig a Német Kupát és a Német Szuperkupát. 2017 nyarán Münchenből vonult vissza. 2018 márciusában aztán végre visszatért az Anfieldre egy jótékonysági meccs erejéig, ahol az első félidőt a Liverpoolban, a másodikat a Bayern Münchenben játszotta le. A meccs barátságos 5-5-ös döntetlennel zárult. Egy óriási labdarúgó, egy kivételes játékos. Ma lett 37 éves. Isten éltesse!

"...Megéltem, imádtam. Viszlát, te csodálatos játék." - Xabi Alonso, 2017