<-- facebook plugin -->
<-- facebook plugin end -->

Hunfield

Pressingre hívott fanatizmus

Hunfield Road

Pressingre hívott fanatizmus

Liverpool - Midtjylland - Az Olsen banda

2020. október 26. 15:52 - Thommo

Holnap este újra a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben van jelenése Kloppéknak. Csapatunk ellenfele a második fordulóban a "D" jelű kvartettben a dán bajnok, az egzotikus nevű FC Midtjylland. 

A Midtjylland egy kimondottan fiatal csapat, hiszen 1999-ben alapították az Ikas FS és a Herning Fremad egyesítésével. Ez a fiatal csapat a maga 21 évével már háromszoros dán bajnoknak mondhatja magát. Jelenleg a 43 éves Brian Priske vezeti a csapatot, aki játékosként csupán fél évet töltött kölcsönben a csapatnál, de visszavonulása óta egy egyéves FC Copenhagen-nél tett kitérőt leszámítva a The Wolvesnál  (Ulvene) tevékenykedik. Priske 2019 augusztus közepe óta másodedzői szerepkörét előbb ideiglenes, majd 2019 november 20. óta pedig kinevezett vezetőedző a jelenlegi dán bajoknál. Priske első idényében a 14 csapatos bajnokság alapszakaszában szó szerint repülő rajtot vett, amit 21 győzelemmel, 3 vereséggel és 2 döntetlennel abszolvált. A 6 csapatos rájátszásban kicsit kiengedtek, de a bajnoki címüket senki sem veszélyeztette és végül 12 ponttal az FC Copenhagen előtt értek be győztesen a célba. A most futó idényben a DBU (Dán Labdarúgó Szövetség) 12 csapatosra csökkentette a bajnokság létszámát, de a Midtjyllandnak most is a bajnoki cím az elsődleges célja. Jelenleg hat forduló utána  második helyen állnak 4 győzelemmel és 1-1 vereséggel és döntetlennel. 

Priske visszavitte a Midtjyllandhoz a bajnoki trófeát

A dán labdarúgás ugyan nem szűkölködik tehetséges játékosokban, de legtöbbjük még fiatal korukban külföldi csapatok akadémiájára távozik a siker érdekében. Elég csak az utóbbi évek meghatározó dán játékosára, Christian Eriksenre gondolni, aki az Ajax akadémiájáról került a PL-be, vagy ott van a jövő egyik nagy tehetsége, Kaspar Dolberg, aki szintén az amszterdamiakat választotta hazája csapatai helyett. Ezért a dán csapatok többsége - akárcsak a magyarok csapatok - az olcsóbb külföldiek, illetve a már idősebb hazai játékosok felé fordul. A Midtjyllandnál ez az elegy az előző szezonban kiválóan működött, és sikerüket nem egyénileg, hanem csapatként érték el. Ezt jól bizonyítja, hogy összesen 14-en szereztek gólt, de senki nem érte el a 10 találatot és 33 gólpasszt osztottak ki csapatszinten. A csapat két legeredményesebb játékosa Awer Mabil és Evander volt. Az ausztrál szélső és a brazil középpályás egyaránt 7-7 gólig jutott. Ebben az idényben ez a két játékos még nem szerzett gólt, de helyettük van más, aki átvette a gyengélkedő játékosok szerepét. Pione Sisto és Anders Dreyer eddig egyaránt 3-3 gólt szerzett. 

Pione Sisto nyáron a Celta Vigot hagyta hátra hazája bajnokcsapatáért és a BL-ért

A Midtjylland útja a BL-be:

A jelenlegi dán bajnok, először a 2001/02-es idényben mutathatta meg magát a nemzetközi porondon, akkor a még UEFA kupának hívott sorozat selejtezőjében mutatkoztak be. Ott az északír Glentoran csapatán keresztül jutottak tovább a következő fordulóba, ahol már a jóval nevesebb Sporting Lisbon kettős győzelemmel ejtette ki a fiatal dán csapatot. Az UEFA kupa majd az EL selejtezőinek rendszeres tagjai voltak a Farkasok, de a csoportkörbe egyszer sem sikerült bejutni. A BL-ben először a 2015/16-os idényben mutatkozhattak be, méghozzá egyből a selejtező harmadik körében, de ott az APOEL Nicosia idegenben lőtt több góllal bizonyult jobbnak. Legközelebb három évvel később szerepelhettek a királykategóriában, de akkor már a második selejtezőkörben kellett kezdeniük, de itt a kazah FC Astana ütötte el őket a következő körtől. A mostani idény a harmadik, hogy a BL-ben szerepelhetnek, és akárcsak két évvel ezelőtt most is a selejtezők második körében kezdhették meg hadjáratot. Itt a bolgár Ludogorets várt rájuk, akiket 1-0-ra győztek le. A következő körben a svájci Young Boys volt az ellenfél, de ezt az akadályt is sikerrel vették, 3-0-ra győzték le a helvét bajnokot. A BL PlayOff kör már oda visszavágós volt, de a dán csapatnak ez sem jelentett gondot, összesítésben 4-1-re gyűrték le a Slavia Prahat. 

A Midtjyllandnak a Slavia Praha sem okozott gondot

Brian Priest kedvezően várhatja a holnapi mérkőzést, hiszen több kulcsjátékosa is visszatérhet a csapathoz. Többek közt a kapus Jesper Hansen, vagy a szélső Pione Sisto. A Midtjylland várható kezdője: Hansen - Andersson - Sviatchenko - Scholz - Paulinho - Onyeka - Cajuste - Dreyer - Sisto - Mabil - Kaba

Jürgen Kloppnak is egyre több öröme lehet, hiszen Alisson már a Sheffield ellen visszatérhetett. Thiago Alcantara is újra a német mester rendelkezésére állhat, és Keita is közel van a visszatéréshez. Ugyanakkor Tsimikas, Matip és Ox továbbra is a partvonal mellett maradnak. Ez a mérkőzés Kloppnak lehetőséget ad, hogy több játékosát is pihentesse, mint Mané-t vagy Firminot. Az LFC várható kezdője: Alisson - TAA - Fabinho - Gomez - Robertson - Henderson - Thiago - Keita - Salah - Minamino - Jota

A Liverpool számára nem okozhat nagy gondot legyőzni a dánokat, akik az Atalanta ellen megmutatták oroszlánkörmeiket, de az még nem lesz elég Salahék ellen. Az egyiptomi csatár 50. BL mérkőzését fogja holnap játszani, aki az Anfielden 9 csoportmeccsen 9 gólt szerzett. Nála többet csak Steven Gerrard szerzett, szám szerint 21-et. 

A mérkőzést kedden este 21:00-tól a Spíler1 fogja közvetíteni! 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfieldroad.blog.hu/api/trackback/id/tr5116258650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása