Négy éve már annak a napnak, amikor a sokak által csak a Liverpool legrosszabb támadótriójának titulált egyik tagja megszerezte első gólját. Furcsa ezt leírni nem? Ha nem ismernéd a sztorit, akkor azzal folytatnám, és lőném le azonnal a poént, hogy mindezt egy olyan meccsen, ahol még ki is kaptunk. Tovább is van, mondjam még? Egy olyan csapat ellen, ami a legnemesebb álmaink utolsó reményfoszlányait törte össze kevesebb, mint tíz perc alatt néhány hónappal azelőtt.
Két hét után újra Premier League láthatnak az angol foci szerelmesei. Számunkra a 13. forduló legérdekesebb találkozója a Pool watfordi vendégjátéka lesz a Vicarage Roadon.
Boldog születésnapot Jesús Joaquín Fernández Sáez de la Torrenak. Ha ennyiből nem sikerült kiderítened kiről van szó, talán a következő név már ismerősebben cseng majd: Suso.
A fiatal játékos épp ma negyed évszázada látta meg a napvilágot Cadiz városában, és lett kedvenc játékszere a focilabda. Az ifjú padavan fejlődött, barátjával pedig egyre szorosabbá vált a kapcsolata, így a szülővárosában 11 éves kora óta pallérozódó srác miatt hamarosan szorgos tekintetek jelentek meg olyan klubok felől, mint a Barcelona, és a Real Madrid. Utóbbi tűnt befutónak kegyeiért, mígnem Suso telefonja csörgött, és egy Rafa Benitez nevű úriember a következő kérdést tette fel neki: „lenne kedved Liverpoolban futballozni inkább?”
Könnyedén vertük két góllal a Jokanovic vezette Fulhamet.
A meccs utolsó perceiben (és utána is) úgy tűnt, hogy mindkét csapat teljesen elégedett az erdeménnyel: mi továbbra is tartjuk (vagy próbáljuk tartani) a lépést a Cityvel, a londoniak pedig nem rontják a gólkülönbségüket (és az önbizalmukat) túlságosan.
Ahogy dél körül magamhoz tértem egy éjszakába nyúló Fifa után, reflexszerűen tettem fel magamnak a kérdést az órára pillantva: van már kezdőnk? Akkor még ugyan nem volt, de a gondolataim azon presszingeltek, vajon tanultunk-e a hétközi blamából, és tudjuk-e hasznosítani az egyik legfontosabb leckét, amit kaptunk Belgrádban az ellenfél tiszteletével, és komolyan vételével kapcsolatban?
Hát ezt csúnyán elbaltáztuk.
Vagy? Lehet, hogy Klopp akkora troll lenne, hogy először reményt adna Tamás Tuchel haverjának, hogy aztán a végén Párizsban küldje őket haza?
Tavaly csinált már ilyet Kloppo amikor hagyta kikapni a csapatot a Chelsea ellen a Bridgen, hogy ezek után önmagukat ejtsék ki a top 4-ből a Londoniak, miközben mi gálázunk a Brighton ellen Solankéval és barátaival.
"Neked ki a kedvenc Pool focistád? És miért Milner?"
Egy csöppet csalódott vagyok, de el kell ismerni, hogy nagyon jó volt az Arsenal és megérdemelték a pontot.
Sokan arról beszélnek, hogy ’hát, ha a City megverte az ágyúsokat akkor nekünk is meg kellett volna…”, csakhogy ez egy teljesen új csapat, új tapasztalatokkal és új önbizalommal.
(Ja és amúgy volt egy teljesen jó gólunk ami nem lett behúzva...)
Egy kicsit mindenki magába roskadva bámul maga elé, és azt kérdezi, miért nem tudtuk megnyerni ezt a meccset. Hiszen megvolt a vezetés, már nem sok volt hátra, ráadásul az egész meccs ikonikus pillanata lehetett volna, ahogyan az 50. Premier League gólját szerző Milner hőssé válik. Aztán mégsem így lett, az ifjú Gomez pillanatnyi rövidzárlatát kihasználva Lacazette a kapuba lőtt. Idegesnek kéne lennem, vagy csalódottnak? Nem vagyok az, és el is mondom neked miért.
Alig telt el két és fél hónap a PL rajtja óta, de már a 11. forduló következik. Jürgen Klopp és legénysége ismét London felé veszi útját, ahol az elmúlt hetek egyik legjobb formájú gárdához az Emirates-ben lakó Arsenalhoz látogatnak.
A szombati meccs nem azért volt érdekes, mert 4-1-re nyertünk, hanem, mert egy érdekes dologra kaphattuk fel a fejünket a meccset nézve. A srácok mindig épp annyit adtak ki magukból, amennyit csak nagyon muszáj volt. Ha pedig egy Cardiff ellen is ezt a taktikát alkalmazzuk, akkor akarva-akaratlanul is felmerül a kérdés: pontosan mi is folyik Liverpoolban?
