Mély levegőt vettünk, és belevágtunk. Pontosan nem tudtuk, mit várjunk, ezért hát csak elindítottuk a felvételt, és beszélni kezdtünk. Volt bennünk némi izgalom, bennem legalábbis egész biztosan, hiszen ha bár szeretek a futballról beszélni, egészen más ezt úgy tenni, hogy tudom, mások is meghallgatják majd. Ismerősök, ismeretlenek, szurkolók, vagy csak egyszerű emberek. Az írás is így kezdődött: félelemmel vegyített izgalom, és az egész mögött megbúvó gyermeki kérdés: tetszeni fog nekik?
Egy órásra terveztük a beszélgetést, 2 óra 40 perc után köszöntünk el egymástól, és zavartuk el a másikat aludni, lévén már este volt. Mint tudjuk, jó társaságban gyorsan telik az idő, én pedig bármikor gondolok vissza erre a 160 percre, kellemes érzésekkel teszem, ugyanis remek volt beszélgetni a szerkesztőtársakkal. Nem vagyunk szakértők, csupán egyszerű futballszerető emberek, akiknek ez a szenvedélye, és akik rajonganak a Liverpoolért. Nem tudunk szakmai érveket egymásnak feszíteni, nem tudjuk az ötvédős védekezés alapjait, és azt sem, statisztikailag a bal lábas játékosok kapura lövéseinek mekkora részéből lesz gól, vagy szöglet. Mi csupán, mintha csak pár korsó sör mellett tennénk, elmondjuk a véleményünket. Ha ez tetszik másnak, örülünk. Egy dolog azért fontos nekünk is: legyen egy fejlődő íve ennek, találjunk olyat, ami jobb lehet.
Első alkalommal az első 50 percet hoztuk el nektek, bevezető jelleggel, vágatlanul, a maga amatőrségével és gyermeki hibáival együtt. Mint a blog indulásakor, úgy most is bizalmat kérünk tőletek és azt, hogy tartsatok velünk, hiszen mint mondtuk, a célunk a fejlődés. Az alábbi videóban megtaláljátok a felvételt, aminek témái az alábbiak:
- A BAJNOKSÁG EDDIGI SZAKASZA
- Kétcsapatos bajnokság?
- Az első négy forduló
- A többes terhelésre való visszatekintés, az előző szezon
- Taktikai újítások a csapatban, például lestaktika
- LIGAKUPA:
- Fontos, vagy sem?
- Mit adhat egy esetleges menetelés, és kinek?
- A James Milner effektus Instagrammon, Salah és Mané
Az adáshoz jó szórakozást kívánunk, építőjellegű észrevételeiteket pedig örömmel várjuk akár itt, akár a videó alatt, vagy facebook oldalunkon. A jövőben szeretnénk bővebb tartalmakkal is jelentkezni a YouTubeon, érdemes ott is követnetek minket.